Apa kezdődik

 2012.05.01. 17:22

A mai napon kezdetét vette az "Ötven alá" projekt (helló Sch, helló sörváltók!), boldogan állítanám hogy szinte észrevétlenül, de az minimum barokkos túlzás lenne. 

 Először is este koncertre megyek, így lezsíroztuk Thatsme-vel, hogy kivételesen reggel fél 9-től futunk a Szigeten. Ezzel sorrendben csak a következő bajaim voltak: tejóégénmégalszom, holacipő, holazóra, pisilni kell, kakilni kell, éhes vagyok, szomjas vagyok, piiiicsa meleg van, álmos vagyok, pisilni kell, még mindig picsa meleg van, merre járunk? Egy kört végigszenvedtünk 7-es kilométerekkel, aztán búcsút intettünk az eredeti kétkörös ábrándoknak meg a Szigetnek és elindultunk hazafelé gőzölögve. A reggeli futkorászásra, érzem, nem fogok rákapni. Vagy ha igen, akkor muszáj lesz 6kor kelni  a felébredés végett és legkésőbb 7kor el is indulni a temperálás végett - aki ismer, az tudja hogy nálam ez kb sci-fi kategória. Abból is Zs. Mondjuk gumifejű műszörnyekkel és erikrobertszel, a szomszéd sufnijában felvéve. 
A "nagy futás" után elterültem az ágyban egy kis pótalvásra, közvetlenül miután eldicsekedtem a futós csajoknak FBon, hogy ugyan jó szar volt reggel futni, de legalább prímán felfrissített.

Aztán a sikerszéria folytatódott, a tegnap bezsákolt tescós csirkemellből rittyentettem a következő 3 napra ebédet magamnak meg a macskáknak. Ez utóbbi nem volt tervben, de pontosan fél kiló csirkemellet kellett talonba tennem a másfélből, mert nem érte el a kellő bizalmi szintet. Tulajdonképp semmilyen bizalmi szintet nem ért el. Sebaj, macskák is szálkásítanak (a nagyobbik gyanít valamit, és alig eszi a csirkét), én meg hamarosan kitalálom hogy lehet térkaput nyitni valamelyik piacra hét közben, máshogy ugyanis esélytelen hogy szagtalanul hazajussak vele. Vagy át kell állnom a full hétvégi bevásárlásokra. De a térkapu jobban tetszik.

Tegnap egész nap étrendeket próbálgattam a myfitnesspalban, és meg kell állapítsam hogy csak tiszta kajákból igen kínkeserves bevinni a szükséges CHt és kalóriát, viszont a fehérjét pikk-pakk túl lehet lőni (2g/tskg-t tervezek, azaz nálam ez olyan 110 g fehérje most). Lehet nagyon meg fogom még bánni a natur joghurt(mint csirkesíkosító anyag) és a kenyérfélék száműzését az étrendemből. 

A kajálásaimat itt találjátok majd meg: http://www.myfitnesspal.com/food/diary/macskacico, okos kommentek továbbra is welcome. 

Ja igen, két dolog. Rájöttem hogy a reggeli zabkásához szerznem kell gyors fehérjét, scitec 100% whey protein-re gondoltam, ha tudtok jobbat szóljatok.
 A másik meg, hogy a konyha közepén ácsorogva ráébredtem, hogy amióta egyedül lakom kitört belőlem a kollegista. Mondjuk egy kollegista fiú. A tűzhely hónapok óta megközelíthetetlen, a konyhában most gyártottam szabad felületeket, kaját melóhelyre és itthonra is rendelem (na jó, speciel erre koleszban nem futotta), és amikor nem melózom/alszom akkor vagy edzek, vagy számítógépezem. Még szerencse hogy a wc-t merő hobbiból tisztán tartom. Weird.
 
PS: reggel a nagy kapkodásban elfelejtettem lemérni magam (csak mint a profik, ugye), holnap kaptok számokat. Addig is előrebocsáthatom, nem leszek 55 kiló alatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://malackacico.blog.hu/api/trackback/id/tr294482636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Titti_ · http://tittiolvastar.blogspot.hu/ 2012.05.01. 18:48:30

Csak szólok, hogy képek is kellenek:P :)
Mi nem volt bizalomgerjesztő a csirkén, hogy fél kg-ot lefaragtál róla??

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2012.05.01. 18:51:46

@Titti_: Na most bukok le h meg itt vagyok. Boszi epp most hagyta magat rabeszelni a kepekre, szoval a heten lesznek azok is, bar eddig aszittem en vagyok a csapatban a kép-o-mán :)

A csirkében csak a színe és a szaga nem tetszett, meg egy kicsit az állaga, a többi stimmelt (edeskes szaga volt helyenkent, es bebarnult, es fujjujjj, de Lili meg artatlan, nagyon orult neki, ket pofara tolta befele. Azota figyelem, de meg el:)

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2012.05.01. 18:54:02

@Leningrad: Persze jo sokaig foztem nekik, biztos ami fix :/ A szaga meg nem helyenkent volt furcsa, hanem ott ahol sargas volt a csirke, tobb melldarabbol allt egy csomag, es volt ami jo volt, volt ami meg nem. Csak mar nem tudok fogalmazni, kapkodasban vagyok :)

PrettyWitch 2012.05.01. 20:14:47

Te el akarod tenni láb alól szegény Lilit :)

Fehérjéből javasolnám, hogy próbáld ki a 30g-os, 10 féle ízű scitec-et, és utána dönts valami mellett. Akkor tuti nem bánod meg.

Teleszkop 2012.05.02. 08:40:53

Hajraaa!! Ahogy elnézem, ugyanonnan indulunk és ugyanaz a célunk, úgyhogy sokat fogjuk együtt anyazni a fagyiarusokat (esatobbi nem nyilvános téma) :) Hívj, mikor tele a bugyrod:)

Tomisz 2012.05.02. 11:40:46

www.dymatize.com/products/protein/detail/89/elite-whey-protein-10-lb/

A vanília és a csoki kellemes ízű szerintem, a többiről nincs információm, de tippre azok is jók lehetnek. :)

Tomisz 2012.05.02. 11:59:51

Kaja wise pedig nyugodtan beletehetsz valami rozs vagy magvas kenyeret ami jó sűrű "nehéz" és tömörnek hat pl reggel vagy uzsonnára. Általában ha jó sötétbarna akkor jó. :)
Ezzel tudod növelni a ch-t is annyira annélkül, hogy nagyobb baj lenne.

Tomisz 2012.05.02. 12:06:32

Illetve még van ez a FeVita fagyasztott ínyenc zöldség mix, ne csak rizs legyen a köret.

www.fevita.hu/index.php?pg=sub_41

Gyorsfagyasztott ínyenc zöldségkeverék (összetevők: zöldborsó, sárgarépa korong, morzsolt csemegekukorica, zöldhüvelyű zöldbab, karfiol, brokkoli, paradicsompaprika)

Vagy bármi hasonló. :)

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2012.05.03. 00:58:19

@Tomisz: fagyasztott zoldem van, de abban alig van CH, ugyhogy csak diszitesnek meg rost alapnak jo. Kenyeret meg megfontolom, egyelore meg tartom magam, bar a rizsát máris utálom. De ez nem csoda, hisz ez már a második nap!*vigyorog*

Mas: akartam kerdezni, hogy igy most dietaban szerinted egyek-e az esti futas utan CH-t (normal esetben toltenek vissza), vagy majd masnapra visszatolti magat a glikogen? Szeretnek fogyni, de nem akarom h ez a futas rovasara menjen.

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2012.05.03. 00:59:10

@Tomisz: megneztem, rendelek sztem, meg a boszi fele mindenizu csomagon tunodom. Az az izelmeny miatt lenne vonzo, bar tudom, ez feluletes hozzaallas :D

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2012.05.03. 01:00:50

@PrettyWitch: Dehogy akarom, Liller tok jo fej :) Megfontolom meg a mindenizu csomagot, eleg csabitoan hangzik a valtozatossaga.

Tomisz 2012.05.03. 09:20:26

@Leningrad: Igen, ebből csak 3 féle íz van mixelve, és 2 féle mix van ahogy látom... majd kiderül. :)

Szerintem ne egyél ch-t, ha fogyás a cél.
Ahhoz hogy ne veszíts izmot elég egy jó BCAA tartalmú fehérje, vagy maga egy BCAA + glutamin termék külön.
Ha viszont úgy érzed nagyon leesik a vércukrod a futás után és szédelegsz (ez hosszútávú futásnál előfordulhat), akkor valami szölőcukrot vagy dextrózt tegyél a fehérje mellé egy keveset, mondjuk a fehérje egyszerű cukor 1:1 arányban grammra (ez kb megfelel a protein szeletekkel), de akkor a többi részét a diétának igazítsd ehhez.

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2012.05.03. 10:08:16

@Tomisz: majus 13, Vas 18:30, runtilt.
Jossz? :)))

Tomisz 2012.05.03. 10:13:15

Tervezem igen, még áll... főleg ha tényleg lesz grillezés. :D

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2012.05.03. 10:23:57

@Tomisz: Nem is az izomvesztestol felek, az esti feherje remelem megoldja, hanem attol, h kiurulnek az izmaim, es nem birok majd 2 koroket futni. Bar ha igy lesz, ugyis feltunik. A szolocukros tuning nem rossz otlet, csak nemtom hol legyen a hatarvonal a visszatoltes meg a dieta kozott (ha visszatolt az izom masnapig igyis, ugyis akkor toltson csak az eleve bevitt kajakbol. Ha viszont futas utan lehet csak visszatolteni, akkor inkabb pakolnek bele, nem az a cel h masnap fel kiloval kevesebbet lassak a merlegen, hanem h 3 honap mulva legyen oke ES a felmarcsira is tudjak edzeni)

Tomisz 2012.05.03. 10:58:49

@Leningrad: Elvileg minimum 1 nap eltellik a két futás között (vagy több ha nem minden nap futsz), szóval addigra bőven telítődik, ha normálisan eszel. :)

A félmaraton inkább fejben fog eldőlni szerintem, mert az állóképességetek már meglehet nagyjából.
Meg táplálkozás szempontból is az előtte lévő pár nap számít majd csak. Addig lehet diétázni.

Ez az edzés utáni időszak inkább az izomépítés és a minél gyorsabb regeneráció (katabolikus folyamatok minimalizálása) miatt fontos. Aki nem izmot növel annak nem fontos annyira, ha mellette jól táplálkozik egész nap.
süti beállítások módosítása