avagy éljen május elseje.

Úgy döntöttem, hogy a közelgő nyár tiszteletére az uccsó három kilót is lefaragom magamról. Ebben csak az fog kicsit hátráltatni, hogy az uccsóháromra időközben rátömegelt uccsóelötti kettőt is le kéne valahogy szobrászkodni, azaz szumma 5 kiló felesleggel vágok neki az új programnak.  Öt kilót - lássuk be - lekoplalni nem lenne akkora művészet, de azért abban látom a kihívást, hogy mindezt zsírból fogyjam, s mellette a futásokat is bírjam majd (heti 30+ kilometer a cél). Meg gondolkodni is tudjak. S mégis forrónadrágban köszönthessem az augusztusi forróságot. Már csak a derékig érő hajat kéne valahogy belevenni a dologba (most öt centis). Mert a kihívásokat nagyon szeretem.

Szumma szummárum *és tadamm*,  macskacicó május 1-től újra programba kerül.

Nagy vonalakban valami ilyesmire gondoltam: 10+ kilométert futós/kungfus napokon 1500-1600 kcal, egy szigetkörös/kondis napokon 1300-1350 (nyáron nincs edzés, akkor megyek majd terembe), semmittevős napokon 1200.
Ezzel az adaptálódó kalóriás étrenddel remélem kivédeni a futás végén sugárban hányok/edzés végén összecsuklom effektust, aztán majd kiderül ezzel fogyok-e rendesen, illetve elég-e valóban ennyi kalória.
Csak viszonyításképpen: a pulzusmérős óra szerint egy két Szigetkörös móka 550kcal (runkeeper szerint 700, de a pulzusnak jobban hiszek), egy két órás kungfuval pedig valszeg többet égetek, mert ott általános tapasztalat hogy edzés után muszáj ennem valamit, nem birom ki hazáig. Egy szigetkör 300 kcal körül van. A semmittevős napokon meg szeretnék agyi tevékenységet mutatani.

Kaja: cukros dolgok (müzliszelet, natur joghurt, kefir, édesebb gyümölcsök) nagyjából száműzve, a proteinszeletet megtartom vészkajának, de sajnos abban is van a CHban kb negyed-harmadrész cukor. A túrót is meg fogom tartani, mert nem bírom csak csirkén és halon tengetni életem, és abban legalább van fehérje rendesen. A Vitálkonyhás rendelt menü helyett viszont beficcen a csirkehalrizs. Amúgy a korábbi kajálásokat követem, kb 150g ch, 100+ fehérje, maradek zsir (1200 kcalos napon), 5 részletre elosztva. Futások és edzések előtt 2 órával 40-50g zab, vacsora fehérjeturmix. Kungfu után a korábbi tapasztalatokból kiindulva muszáj tolnom valami CH-t, oda kéne valami jobbat kitalálnom mint a müzliszelet. Bár talán edzés után közvetlenül a cukor sem akkora evil.
 

Mostani paramétereim: 157 centi (nem, én nem nőttem mint KetKeték:)) és 55 kiló.


Arra számítok, hogy az első két kiló kb 3 hét alatt lemegy (easy come, easy go), és a maradék 3mal fogok többet szenvedni. Húsvét előtt 54-re lőttem be magam, az nagyjából valódi tömegelés volt, javarészt izomba, aztán  bebaszott a 12-14 órázás, meg az, hogy az alváshiány miatt zabáltam mint a vett malac, az 55. kiló kábé tiszta zsír lehet. Ennyit a magyarázkodásról *vigyorog*.
Amiért ebbe belekezdtem, az az időzítés megtervezése: első 2 kilónak adok 1 hónapot, a maradék 3nak meg kettőt. Bence valszeg ezen a ponton kezd el fetrengeni a röhögéstől hogy ennyire széthúzom, de mint említettem szempont, hogy tudjam folytatni a futásaimat, lehetőleg minőségben. Meg Bence amúgy sem olvas blogokat, csak ír róluk :D Na de back on track, a lényeg, h  nem levánszorogni akarom a 10 kiliket (június közepétől amúgy is akarok heti egyszer legalább 15+osokat futni), hanem úgy edzeni (gyűjteni a kilométereket, fartlekezni, hegynek futni, stb), hogy esélyes legyek 2 óra alatt beérni az őszi félmaratonon. Ehhez  5:40 körüli stabil kilométerek kellenek, 21 kilométeren át. Ha ehhez pedig az kell, hogy több szénhidrátot egyek, és jóval több kalóriát, akkor az lesz.

Most lehet okos tanácsokat adni, a hosszú hétvégén fogom véglegesíteni a dolgokat, addig meg az építő jellegű kommentek welkám.

PS: sziasztok :D asszem már kicsit hiányzott a blogolás.
PS2: Boszi, leszel a fotósom? :)


 

A bejegyzés trackback címe:

https://malackacico.blog.hu/api/trackback/id/tr214476357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Titti_ · http://tittiolvastar.blogspot.hu/ 2012.04.27. 15:08:09

Üdv újra a pályán:))
Te cukortól parázós:P :)

PrettyWitch 2012.04.27. 15:15:28

Vállalom a fotózást, bár elég béna vagyok, de ezt úgyis látni fogjátok :)

Túl sok építő kommentem nincs, majd menet közben. Ugye felteszed naponta a kajákat?

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2012.04.27. 15:26:22

@Titti_: A cukor ellenseg, ertem? :)
(nagyon felek az uccso par kilotol, es ugy erzem most h nem engedhetem meg a magas inzulinszintet, max edzes utan)

@PrettyWitch: Koszi!!! :)))
Kajakat nem keszultem feltenni, tegyem? Logolni fogom myfitnesspallal, csak furcsa lenne naponta ezzel spammelni a blogot. Vagy igy par naponta tombositve? Vagy baloldalt?
meg kitalalom.

PrettyWitch 2012.04.27. 15:41:00

@Leningrad: Nem tudom, te vagy a szakember :) de ha látható (azaz nem linken van), akkor többen megnézik, és lehetnek építő ötletek.

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2012.04.27. 16:30:42

@PrettyWitch: varj, ugy erted h majd MENET KOZBEN jol beleszolnak a kajalasomba? :)))
Priceless :D

Névtelen Géza 2012.04.27. 20:34:28

Végre egy hibátlan étrend. :) Ennyi idő alatt a duplája is meg lesz. Régen lehetett kapni a Plus boltokban olyan túrót, amiben szinte semmi ch és zsír sem volt, talán még mindig van ilyen. Nem darabos, hanem krémes állaga van, és ha keversz hozzá fehérjeport vízzel, akkor gyümölcsjoghurt féle cuccot lehet csinálni belőle, de szinte az egész protein marad. Ja, meg annyi, hogy régebben, amikor volt szó arról, hogy mennyi legyen a minimum ch diétában az agyi kapacitásra való tekintettel (talán rémlik), akkor amatőr módon elfelejtettem, hogy a telítetlen zsír legalább olyan fontos. Pl. saját készítésű pesztó (oliva vagy lenmagolajjal) fel tudja dobni 1 hónap után a csirkerizst. Futáshoz mindenki az l-karnitint fogja javasolni gondolom, előtte némi c-vitamin meg elvileg csökkenti a savasodást, ami esetleg versenyen jól jöhet.

sophiane 2012.04.28. 11:46:48

ezazezazeaz!
Én megbújtam a titkos figyelők között, de úgy örülök, hogy újra jönnek a postjaid. yey!

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2012.04.28. 13:55:59

@Névtelen Géza: Szia! :)) es persze h emlekszem. kosz a tippeket, szerintem mind kiprobalom (turot en eddig sosan ettem, illetve csajok eszik light gyumolcsjoghurttal, de nekem az most nem jatszik - feherjepor eszembe se jutott). Keresek pesto receptet:)

Nekem is lassunak tunik, de a multkor talan emlekszel, teljesen belealltam az 53-ba, nem mozdult a sulyom, mikozben a centik csokkentek. Erre alapoztam a hosszabb idot (duplajat meg nagyon nem szeretnem fogyni, 45 kilosan minden lennek, csak nem jo no:)))

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2012.04.28. 14:01:59

@moncsicsii: :))) *integet*
elneztem gyorsan blogodra, big gratula a 12 kilohoz! :) kepet arc nelkul nem akarsz feltenni? Segitenenk megmondani telleg ndk-s uszono vagy-e :D (de legalabb egy mell alatti meretet irj pls) A 180 centihez en keveslem a 65 kilot, de en nem vagyok botsaskaparti, ez kozismert :) Hmm, ezt mondjuk hozzad is irhatnam.

Névtelen Géza 2012.04.28. 18:11:28

@Leningrad: Igen, emlékszem a múltkorira. Szerintem egyébként ameddig a centik mennek le, addig nincs baj. Attól meg nyilván nem kell félni, hogy túl sokat fogysz, mert ha elégedett vagy, akkor befejezed, és legfeljebb hamarabb jöhet a daisy duke. :)

Ha gyorsan le akarod tudni a konyhai részét, akkor a kontakt grill is jó lehet, nem drága dolog, és mint a kenyérpirítónál, nem kell a konyhában álldogálni, hanem magára tudod hagyni. Esetleg reggeli kapkodásnál addig elkészülsz, amíg megsüti a húst, és nem kell rendelni nap közben.

Ha hordod a kaját, akkor majd kitapasztalod, de nekem a műanyag doboz nem vált be, az üveg higiénikusabb, persze nehezebb is, de egy női táska viszont olyan, mint a fekete lyuk, szóval ebből nem lehet gond. :)

Tomisz 2012.04.28. 18:19:12

Én keveslem a kalóriákat, de majd kiderül. :)
Persze a gyors változáshoz lehet ez kell/működik majd jobban.

Én kaja szintjén annyi tanácsot tudok adni, hogy célszerű a húst és a rizst kimérni és nullakalóriás rostban gazdag zöldséggel kiegészíteni mindig addig hogy teltségérzet is meglegyen. Akkor tuti a kalória és az éhségérzet is rendben lesz. (Plussz a rostok miatt a kétbetűs helység is rendben lesz. :))

Bár ez bármelyik kajálásnál igaz... ha megetted amit kimértél akkor érdemes valami rostban gazdak szinte minimálkalóriás valamit enni még.

A többbi már túl egyéni preferencia úgyis.
Az alapokat meg tudod rég mit lehet enni főleg. :)

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2012.05.03. 22:47:04

@Tomisz: Hat ma futas alatt/elott en is keveseltem, foleg amikor a csajok elkezdtek fejben fozni szigetre beseta kozben :)

leningrad · http://malackacico.blog.hu/ 2012.05.04. 00:53:39

@moncsicsii: mi tortent a blogoddal? Nem latom a bejegyzeseket.