Tegnap találkoztam lifetilt Bencével, kérdezte mi ez a mély kuss, és hogy fel kéne eztet számolni. Nézek kicsit kínlódva, mondom vannak dolgok amikről nem lehet írni, nem akarok megbántani senkit, nem tartozik senkire, minekírjamle. Aki akarja, és akire tartozott, már úgyis tudja, aki meg nem, annak meg kurvára semmi köze hozzá.
Aszondja erre, tudod, ha nem írod ki magadból, nem tudsz továbblépni, mondjuk speciel ezt nem tudtam, megy azért ez, csak kaparom még magam összefelé, tényleg, nem kell leírni.

Hát pedig posztot akar. 
Na jó, végülis ez egy közös pont, én is akarom, csajok is kérték már, hát tessék, itt van.

Egy ideje már nem írtam semmit, leginkább, de nem kizárólag azért, mert Á-val szétköltöztünk. Haza jöttem tehát, aztán bukdácsoltam tétován a zacskók és dobozok között és a legszarabb az az egészben hogy még most is van egy csomó elvarratlan szál ittottamott. Példának okáért Á-val együtt dolgozunk, frankón, egy szobában ahogy kell, és most még könnyű jóban lenni, de majd megnézem mennyire lesz természetes az a mosoly, ha lesz valamelyikünknek valakije. És most elég is lesz ennyi a szív dolgairól, nem akarom a posztot elblueslakodni.
Emellett banki törlesztésen meg kiccsaládon is parázok, mert a baj nem jár egyedül, meg hát miért csak a szíve fájna az embernek, ha a feje is fájhat? A nagy bukdácsolás közepette diettát egy darabig még tartottam, a vége felé azért kezdett elszabadulni a pokol, az uccsó héten pedig több szénhidrátot ettem mint az előző 2 hónapban összesen - most jövök rá a logisztika milyen kib@szott fontos, a hűtőmhöz példának okáért még mindig aknamezőn keresztül vezet az út, és ilyenkor olyan könnyen nyúl az ember valami más után (az én lakásomból ugye nem lettek kiszórva a bűnös étkek), - ma viszont kidobáltam (na jó, a drágábbakat csak eldugdostam :) mindent, ami tiltólistás diéta alatt. 

 Öröm az ürömben, hogy azért edzésekre - heti 2 kungfu, és most szombattól már jazzbalett is - eljártam, futni is futottam rendesen amíg le nem sántultam (említettem már h a baj szeret csőstül jönni?:) - ez utóbbiakban (már nem a sántulás, mintha kicsit szétszórt lennék ma...) nagy köszönet a közel s távol levő csajoknak, sokat jelentett, hogy nem hagytak még jobban megcsúszni, kérdezgettek, közös futást rendeztünk, még meg is lettem fenyegetve, hogy felfalnak a torokkapargatók, ha nem kezdem újra a blogolást.  Ez utóbbi úgy néz ki be is jött, mert most, hogy kezd jobban lenni a kificamított bal lábam, rögvest göthös is lettem - ha így jobban végiggondolom elég tajgetosz pozitív a lokális összkép :D

  No itt tartunk most, és ebből kéne kimászni. Vagyis először föl a mérlegre, ettől megmondom őszintén, rettegek, mert kis puhányuló külsőm nem sok jót sejtet. No de Rambó óta tudjuk, hogy a félelem a barátunk, így holnap a mérleggel és a centivel küzdök meg, fotó pedig akkor lesz, amikor találok hozzá egy fotóst. A diéta kifutását illetően Boszi javaslatát fogadom meg (bár többen is hasonlót ajánlottatok) - a diétázó fázis addig fog tartani, amíg el nem értem a megfelelő méreteket, időkorlát nincs. Mivel az már most látszik, hogy az eredetileg kitűzött 51 kiló sok lesz nekem, így 49 alá akarok lemenni + van egy konkrét farmer, amibe szeretnék beleférni. Bónusz körként pedig - mivel a combom alakul a legnehezebben, így - van egy titkos célom, ha elértem, majd mutatok róla képet. Addig nem, hiszen TITKOS:)

Hát ez a helyzet, the sheriff is back in town.  

* a broken flames-t Bencének ígértem meg, hogyaszondja ez lesz a poszt címe, ha törik, ha szakad. Hát tessék :)  
Meghallgattam az idevágó nótát is, de nem tetszett, így ezt fogadjátok inkább sok szeretettel: