Ma sikerült csak fotoapparátot szereznem, így egy nappal elcsúszott a második 11-es bemutató. Elnézéstbocsánat.

Szóval képek.

Most:

és 23 nappal ezelőtt:
 

Mondjuk így a képeket elnézve (pláne az előző 11-essel összehasonlítva) nem tűnik szignifikánsnak a különbség :( pedig élőben már kezdik kérdezgetni, hogy mennyit fogytam.

Ezt ti is kérdezhetnétek, de az a szomorú helyzet, hogy az xls Á gépén maradt, ez meg itten az én gépem, így holnapig várni kell az adatokra. Arra legalább emlékszem, hogy 53,2 kiló voltam mázsálásnál.

Még két képpel lógok:

A korábbi párjuk pedig:

 Itt talán picit jobban látszik a változás.

Múltkorában kaptam egy olyan kérdést, hogy vajon miért fényképezkedem bevágós bikiniben, amikor sokkal csinosabb s előnyösebb lenne, ha egy megfelelő méretűben pompáznék. Tán csak nem ebbe akarok belefogyni?
 

A válasz bizony ilyen egyszerű: mivel nincs nagyobb, és már nem is lesz, így ebbe kell beleférnem. Ha meg csinosnak szeretnék látszani, nem bikiniben fotózgatnám a narancsbőrt a seggemen. Addig is a hurkáktól viszolygóknak egy kép, soxeretettel:*

*jeligénk: nincs rusnya nő, csak túl keveset ittál. Esetleg rossz szögből nézed :)

Mivel egy másik kedves ismerősöm a személyes blogélményt hiányolta, így szólnék egy pár szót az állapotomról is. Röviden: kivagyok. Hosszabban: kurvára kivagyok.
Persze ennek csak egy nagyon kis része a diéta, nagyobbrészt spontán a f@szkivan feeling: pár 9ig tartó túlóra itt, néhány kiborulás ott, sunyi lázak esténként, summa summárum, a 11 napból 7 konkrétan pocsék volt. A 20. nap végére csirkével akárhova el lehetett volna kergetni, mondjuk ezek közé látványosan  nem tartozott az edzőterem, ahol az elmúlt 11 nap alatt 2x fordultam meg (ez látszik is az izomtónuson, most szólok, nem eri meg lógni). Kajában becsúszott a marhacsirke meg a disznócsirke, egyszer pedig pár sushicsirke ugrott a tányéromra. Láttam hogy a csajok is küzdenek ezerrel, meg a kórral, nagy volt a kísértés, hogy én is azt mondjam: ez a pár nap nem számít bele a diétába meg előmenetelbe, majd hosszabítok. De már hogy a rákba ne számítana.

Amikor elindultam ezzel a bloggal, azt akartam megmutatni magamnak, hogy mit tudok elérni 77 nap alatt, edzéssel, megfelelő étkezéssel. ÉN mit tudok, nem Superman, meg Makk Marci, meg a Dalai Láma, úgyhogy igen, lesz idő, amikor kiborulok, meg sírok, meg taknyos leszek, és nem leszek képes levonszolni a seggem edzeni, ráadásul még alkoholt is iszom, sőt, heveny csirkeundorom is lehet (lett is)**. A lényeg, hogy ha én meg tudom csinálni, akinek az életvitele közel sem tökéletes, akkor szerintem neked is menni fog. Nincs kitüntetett időszak, amit semmi nem zavarhat meg, bakker, a diétával nekem az a célom hogy beleférjek a korábbi ruháimba, sőt, hogy végre nyugodt szívvel felvehessek egy nyomorult shortot, amire úgy hiszem, az elmúlt 10 évben nem sok példa akadt. Szóval bele szeretnék a cuccaimba férni, de nem egyszer, a 77. nap végén, hanem onnantól kezdve minden egyes áldott nap. Úgyhogy nem érdekel milyen szarság jön közbe, nekem EZ a programom, amiben nincs szünet. Ha épp szarul megy, akkor szarul megy, még az is lehet elszúrom (ha így lenne, ebben semmiképp ne utánozz), de végül sikerülni fog, amit elterveztem. Punkt.

Még egy félreértést szeretnék eloszlatni: az arctorna felemlegetése nem valamiféle vicc volt. 35 év fölött diétánál kőkemény para, hogy egy szép napon Rubint Réka mosolyog vissza rád, na nem a nagytükörből, csak a sminkelős kicsiből. Mivel nem akarom megvárni a pillanatot, amikor kedvesen megpaskolják a nyakam, hogyaszondja: - "Szép, szép, de csillag mér' nincs a homlokán", ezért arctornába kezdtem. Az útmutatást  az Arc(sz)építés című könyvből vettem, konkrétan kiválasztottam 6 gyakorlatot azok közül, amik a shar-pei/pejparipa arcberendezés elkerülésére alkalmasak, és szorgosan végzem őket lefekvés és tükör előtt.

Boldogan dokumentálnám a haladásomat ebben is, de megérthetitek, ehhez a segghez nem szívesen adnám az arcom:) 

Na nyugodalmas jóccakát mindenkinek!

** mivel ezt is kérdeztétek (miii, undor 20 nap után), most szólok: a 20 nap a mostani program 20. napja, de amúgy június közepe óta eszem csirkés rizses csirkét, és a száraz csirkemellsonkát már elég felmutatni ahhoz, hogy gyengébb pillanataimban elsírjam magam. Mivel én a csirkét amúgy sem szerettem, és ezen belül a mellét a legkevésbé, ezért teljesen elégedett vagyok azzal, hogy többnyire le tudom tuszkolni a csirkemelleket, néha meg, ha már semmi nem segít, váltok roston sertésszűzre, vagy marhacombra, mindegy mi, csak 2-nél több lába legyen. Nyáron (amikor ugye nem ment a programom, csak igyekeztem normálisan enni) a sonkával volt egy ilyen időszakom, vittem a kezemmel a szám felé, de képtelen voltam beletenni. Szerintem ilyenkor sokkal rosszabb erőltetni, mint 1-2 napig tolni inkább zsírszegény sajtot (amiből nekem nem írt fel a Bence), vagy pironkodva megenni pár szelet borjúpárizsit. Nyáron ezzel is tartottam azt a súlyt végig, amivel a mozgásos-diétázós szakaszt abbahagytam.