Lost in space

 2011.10.04. 23:51

Már lassan egy hete nem született új poszt, mondjuk a wellness hosszúhétvége miatt amúgy se nagyon voltam netközelben, így valami ütőssel fogok kezdeni. Képzeljetek magatok elé egy csajt, aki 4 hét diétázás után egy benzinkútnál ülve XXL-es chipseszacskóban turkál. Na ez lennék én.  

A fenti eseményt 2 órás idegtépő próbálkozás előzte meg,  tudniillik makacsul és sikertelenül próbáltuk elfordítani a slusszkulcsot az indítózárban; majd ezt 2 további derűs óra követte , amíg a délutáni, majd a lemenő nap fényénél szerelőt vadásztunk Tatán. Tatán vasárnap a szerelők nem dolgoznak. Addigra E. és P. már felpattant az utolsó (és egyben egyetlen) közvetlen buszjáratra Pest felé, de előtte még gründöltak útravalót nekünk: egy nagy zacskó sóscsipszet, meg egy túlélőkólát. Már csak ködös emlék, amikor még közös erővel próbáltuk a kocsit valahová eltolni a kúttól, ahol a napra rápihent. Ez a projekt is - a korai érkezésről, és kiadós konditeremi edzésről szólókkal együtt -  meghiúsult: nem tudtunk dűlőre jutni, hogy előre a shopba lenne-e jobb, vagy inkább hátra ütközésig, mert végülis ott a fél töltőállomást bénítjuk csak meg. Más célpont nem igazán jöhetett szóba, lévén a kerekek tökegyenesen álltak, a kormányzár meg egy igen nagy találmány. Ebből bizony tréler lesz, kisbarátom, add  ide rá a kisgatyád is. Szóval ott ülök én, pislogok ki a trailerből, kezem meg a csipszeszacskóban. Könyékig. Hátam mögött a kurva autó vigyorog, neki nyilván az a wellness, hogy kocsival jöhet haza Tatáról. Nyitókép vége.

A csipsz nagy része még most is megvan, száműzetésben a konyhapadlón, méghozzá egy nájlonzacskóban, ami egy másik zacskóba van belekötve (fő az óvatosság, ugye), de ez nem sokat dob a kedvemen, az uccsó méréshez képest ugyanis 1 kilóval vagyok most nehezebb. Ugyan nem vagyok benne teljesen biztos, hogy a csipszevéstől tényleg instant felszedtem 1 kiló zsírt, így egyelőre a ciklus végére is gyanakszom, de ettől még semmivel sem szívderítőbb a dolog. Hiszen volt ez már jobb is... És ezzel az átvezetéssel el is értem a kis táblázathoz, amivel lógok a múltkori képek óta:

 

 

0. nap

11. nap

23. nap

Testmagasság 

157 cm

157 cm

157 cm

Testtömeg

55.7 kg

54.9 kg

53.2 kg

Mell 

96 cm

92 cm

92 cm

Derék

73 cm

70 cm

67 cm

Csípő

85 cm

85 cm

82 cm

Felkar

29.5 cm

28 cm

28 cm

Comb  

60 cm

57 cm

56 cm

Bricsesz

97 cm

93 cm

91 cm

Fenék

97 cm

95 cm

93 cm

Mérési pontok a szokásosak, azaz:

A súly ugye mérlegen, a többit centivel lehet.

Derék: köldök fölött közvetlen.

Csípő: csípőcsontnál.

Felkar: befeszít, bicepsz bemélyedéshez teszi a szalagot, lazít, mér.

Comb: combtőnél a leghusibb részen.

Bricsesz (úgy is mint lovaglónadrág): szemből nézve a comb legkiállóbb részénél, körbe a két lábon.

Fenék: oldalról nézve a legkiállóbb részen körbe mérve.

A mellem meg lehet tényleg szilikon, lassan komolyan elbizonytalanodom :DDD

Na nem mintha most így festenék ha meglesnétek, a hasam felpuffadt, a fejem nyúzott, a plusz egy kilót minimum  tíznek érzem, és viszonylag komolyan azt hittem h beledöglök a mai konditermi lábazásba. Nyűgösnek is érzem magam, vagy talán mégsem? Jöjjjjönmármeg.

Mennyivel könnyebb fiúnak lenni, ugye. 

Címkék: morgás méretek megszoptam

A bejegyzés trackback címe:

https://malackacico.blog.hu/api/trackback/id/tr563279150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása