Harmónia (töredékek)

 2011.12.06. 12:01

Tegnap néztem horoszkópot, eszerint "mosolyt csalhat az arcunkra a Vénusz és a Mars egymással alkotott harmonikus fényszögállása december 5-én".
Ezt éreztem én is, a harmóniát. Ahogy átjár.

A tegnapi napom idézetekeben:

"Az MKB bank véletlenül elvesztette az egy hónapja beadott forinthitel kerelmemet a vegtorleszteshez. Mino pech, nemdebar?" (reggel 9kor)
Még szerencse, hogy pénteken, legutóbbi személyes érdeklődésemkor "minden rendben" volt.

2 órával később:
"Elokerult. Elfelejtettek a fiokbol elkuldeni a kozpontba, biralatra. Ugy is mondhatjuk, a fiokban maradt."

Ez csak annyiban kellemetlen, hogy még pont két hetem van, hogy végtörlesszek. Lehet szurkolni! :)

De igérték a központban, hogy majd gyorsítanak, meg segítenek, persze csak HA nincs hiány. Telefonálok, persze van hiány (még jó hogy hiteles kolléga vette át tőlem a fiókban a paksamétát), nyilatkozatokból kéne még pár, a kedvencem az a nyilatkozat, amiben nyilatkozom, hogy láttam azt a kamatkalkulációt, amit egyébként általam aláírva a dokumentációhoz csatoltunk. Hátha csukott szemmel írtam alá, ugye, ki tudja. Na mindegy, nyilatkozunk, én, apu, anyu, ha kell szárított préselt lóf@ lóherét is csatolok az egészhez, csak MUKODJON már.

Meg persze reggel nagyobbik macskának folyt a nyála (ja igen, én vagyok a Macskásnő, a nagymacska mellé szereztem egy hete egy alig problémás kicsit), úgyhogy reggel úgy mentem már a bankba, h sík ideg voltam. Azért lehúztam egy (csonka)munkanapot, utána spuri haza. Innen tovább megint idézet, spórolok az erővel:)


"Es most mar mosolyog, de jo szar volt az este is. A naggyal rohantunk az orvoshoz, mert amire hazaertem mar kivulrol sebes volt a szaja meg az orra ;(
es az orvosnal kiderult h fekely van a nyelven meg a torkaban
valami herpeszvirus-fertozes
lazas volt, kapott lazcsillapitot, antibiotikumot, infuziot, 1 orat simiztem amig lecsopogott :( meg vitamininjekciokat, csinaltak rajta macskaAIDS meg leukozis tesztet
csak gyorstesztet, de az allitolag lazas allatoknal pontos
szerencsere negativ
remelem a kicsitol kapta el :(
mert ha nem, akkor a kicsi is beteg lesz
es o nagyon kis semekkora, sokkal rosszabbul viselne egy ilyet
mert az is lehet h eddig is benne volt a virus Musuban
es csak most jott ki, a stressztol.
na
ennyit a szornyusegekrol
aztan jonnek a balfaszsagok :D
elmentunk anyamekhoz az egesz hacacare utan, es nem hoztam magammal a papirokat
hazamentunk
ott derult ki a fenti mondat igy hangzik pontosan: nem hoztam magammal a papirokat a munkahelyrol.
:D
szerencsere levelben kaptam, es gondosan kikuldtem a gmailes cimemre is
igy egy copy generalban 10 utan nem sokkal kinyomtathattam
vissza anyamekhoz
...
most itthon vagyok es levelet irok maganak
lassan kezdem erezni a beigert harmoniat :)"
 

A mai nap bankban kezdődött (hiánypótló kezelés), késéssel, dugóban üléssel, veszekedéssel folytatódott, munka után orvoshoz megyek macskabácsival, remélem nem zabálta ki a lábából a benn hagyott vénás kanült (de tudom h igen).
 

Tegnap kimaradt a kungfu, meg úgy általában a sport, mondjuk mentem pár kört a szopórollerrel, de szerintem az nem szamit.


SantaTilt esélytelen, lehet este futok egyet Boszival.
 

Címkék: morgás

A bejegyzés trackback címe:

https://malackacico.blog.hu/api/trackback/id/tr663442450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nyahu · http://ceshireketket.blogspot.com/ 2011.12.06. 12:50:40

Rád kellene állítani az ertéelklubbot, lehetne a műsor címe Macskacishow :P (de szar)

PrettyWitch 2011.12.06. 19:20:23

Először örültem, hogy végre poszt! Aztán meg sajnáltam, hogy ilyen eseménydús az életed :( Musunak jobbulást, végtörlesztéshez nagy kalappal! Ha lehet, e-mailezd le velük a dolgokat, hogy nyoma maradjon, hogy ők szúrták el, sose lehet tudni.
Mai futás nekem nem megy, pedig gondoltam rá, eléggé leamortizált engem is a mai nap, pedig a tied közelében sem járt.
Ja, és persze mosolyogj életed harmonikus alakulásán... :)

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2011.12.07. 11:57:23

Hahó! Megírtam a futós vendégszereplő bejegyzést, hova küldhetem?

Titti_ · http://tittiolvastar.blogspot.hu/ 2011.12.07. 14:52:26

Idevágó kedvenc idézetem: Life sucks...and then you die. :)

Kandúrbandinak jobbulást!
süti beállítások módosítása