Amúgy

 2015.06.06. 22:03

Ha valakit szövegelés nélkül is érdeklek, itt megtalál :)

NP (no para, azaz do not fos!)

 2012.09.10. 00:44

Ne aggódjatok, nem tűntem el az éterben, sőt nemsokára visszakapjátok a bejegyzéseket is, csak épp under construction az új (blog)tematika, és kicsit a régi posztokat is átalszortírozom.

Addig is megörvendeztetnélek titeket (és magam) pár, tulajdonképp teljesen lényegtelen adattal:

A blog indulása óta 10.777 egyedi látogatóm volt (ezek ti vagytok, és létetekért utólag is hálás köszönet! :))), akik 30.979 oldalmegjelenítést generáltak malackacicónak (bármit jelentsen is ez:). A blog 2011. szeptember 6-án indult, a cipőméretem 36-os, a múlt -azaz 36.- heti  5öslottó nyerőszámok pedig 1, 7, 30, 44 és 69, növekvő sorrendben.

Most hogy így elnézem, három mulasztásomért kell instant megrónom magam, miszerint

  • kihagytam a 10.000. egyedi látogatóm köszöntését :/, 
  • elbalfaszkodtam a blog egy éves születésnapjának megünneplését,
  • nem vettem a héten lottószelvényt, pedig 3 szerencseszámomat is kihúzták. Fcuk. *


Hát így mulat egy magyar nagyúr (most néztem, 16.765 forinttól estem el), sebaj, majd megünnepeljük a 11.111-edik látogatót, az egy és egyhatodik szülinapot, éééés most jut eszembe hogy a zsíros nyereményből még le kellett volna úgyis vonni 225 forintot, így a lottós bukta miatt sem búslakodom annyira.

No, most így hirtelen ennyi, de stay tuned, hamarosan visszajövök :)

*na igen, és új template is kell, mert úgy látom a mostaniban elég random mód jelennek meg a csilivili, high-tech fancy elemek, mint például a roppant egzotikus számozott felsorolás.

Mit csinálsz? Képek.

 2012.05.05. 16:27


Végül elkészültek a kezdő fotók is. Amikor megláttam őket nagyban, ijedtemben megfogadtam hogy soha többé nem eszem csokoládét, de így blogméretre vagdosva nagyságrendekkel kevésbé ijesztő az összhatás. Meg is bántam a fogadalmat ahogy kell, persze.

Címkék: képek

Meggondoltam magam

 2012.05.03. 23:58

Inkább befizetek egy ilyenre:
Ultrahangos zsírbontó fogyasztás cellulite csökkentő ampullával 83% kedvezménnyel.

Kaja, pia, nők

 2012.05.03. 00:17

Na, akármennyire nincs most kedv, csak kell posztolni egyet, mert mára igértem a méreteimet. Lusta vagyok, így ma linkeskedem.

Először is muhhhahhha, a La Fanfare en Petard mindenkit átvert, engem pedig meghazudtolt, hiába döntöttem le egy liter szódát a koncert alatt, csak sikerült magam 55 kiló alá pattogni. Vízhiány, de hát ezt mutatta a mérleg, ezzel kell kezdenem.

Címkék: méretek

Apa kezdődik

 2012.05.01. 17:22

A mai napon kezdetét vette az "Ötven alá" projekt (helló Sch, helló sörváltók!), boldogan állítanám hogy szinte észrevétlenül, de az minimum barokkos túlzás lenne. 

 Először is este koncertre megyek, így lezsíroztuk Thatsme-vel, hogy kivételesen reggel fél 9-től futunk a Szigeten. Ezzel sorrendben csak a következő bajaim voltak: tejóégénmégalszom, holacipő, holazóra, pisilni kell, kakilni kell, éhes vagyok, szomjas vagyok, piiiicsa meleg van, álmos vagyok, pisilni kell, még mindig picsa meleg van, merre járunk? 

T-1

 2012.04.30. 19:45

Minden olajozottan halad a boldog végkifejlet felé. Ma elmentem boltba, bevásároltam csirkemellből, basmati rizsből, fagyasztott zöldségkeverék-tartalékaimat is feltöltöttem. Tonhalkonzerv saját levében, 4 doboz zsírszegény túró, 3 zacskó fagyasztott rák, zabpehely. Szójatejet persze elfelejtettem, meg pénzt áttenni a folyószámlámra úgyszintén, így a négynapos előtt. Ekképp történt hogy az uccsó ötezresemmel várom az ... izé... hát igen, a kajafutárt :D

Vizet!

 2012.04.28. 12:47

Érdekes, ma van kedvem új bejegyzést írni. Gondolom ez összefügg azzal, hogy tegnap óta nyár lett, sőt melóhelyen is kisütött végre a nap, mert a (és itt most nagy lelkierőről téve tanúságot _nem_ írok jelzőket) béta verzió végre elment gyárba. Tökéletes időzítés, mert így nem tudok aggódni rajta a négynapos alatt, nálunk már, ügyfeleknél még nincs, én pedig kiélvezem a senkiföldje biztosította nyugalmat.  Az igazsághoz tartozik az is, hogy már erősen fenyeget a takarítás réme, valszeg ez is sokat dob a posztolási kedven. 

Alaposan dokumentált nyaralás

 2012.04.27. 14:21

Subba szív iwiw effektet és a kiéheztetést egyaránt elkerülendő: képek milyen gyakran legyenek?

Szavazzatok.
 

Milyen gyakran legyenek képek - szavazás

avagy éljen május elseje.

Úgy döntöttem, hogy a közelgő nyár tiszteletére az uccsó három kilót is lefaragom magamról. Ebben csak az fog kicsit hátráltatni, hogy az uccsóháromra időközben rátömegelt uccsóelötti kettőt is le kéne valahogy szobrászkodni, azaz szumma 5 kiló felesleggel vágok neki az új programnak.

(Pulzus)kontroll nélkül

 2012.04.11. 13:30

<minimálposzt>

egykör

kétkör

ökör

</minimálposzt>

Just did it

 2012.04.02. 16:52

 

Bakkkkkkkkkker, meglett és nem fogott be a záróbusz, mehehehhhhhe :D

Nettó idő: 01:21:11 (06:49-es km-ek), átlagpulzus: 158 bpm.

Így utólag befigyelt egy kis szánom-bánom, mert szerintem túl óvatos voltam a 160 alatti célpulzussal, és nem futottam igazán ki magam. Mentségemre szóljon hogy hipochonder vagyok így edzettem már vagy 3 hónapja, és ebben az ütemben voltam biztos, hogy végig bírom. 
Azért kicsit szégyelltem magam amikor a cél előtt sorra haltak meg körülöttem az emberek, én meg vidáman beszélgetve fordultam rá a hídra. Egy versenybe talán mégiscsak illik egy kicsit belehalni. Vagymi.


Úgyhogy el is határoztam hogy a héten egyik nap kipróbálom azt a pózt, hogy felteszem 180ra a riasztást, és megnézem mit futnék pulzuskontroll nélkül. Most már kíváncsi vagyok (na nem mintha amúgy nem:)))

folyamatos jövő:
17. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála (május 20.)

19. K&H olimpiai maraton váltó (június 10, a Futós Csajokkal váltóban)

27. Nike Budapest Félmaraton  (szeptember 9.)

és végül egy célfotó:


 

nem százas

 2012.03.28. 23:56


 

Skinny - a tavalyi trend

 2012.03.28. 19:01

Mostanában kialakult egy kis vita arról, hogy lehet-e a kevésből még tovább fogyni (nem titok, lehet), de ami szerintem érdekes, hogy kell-e,  érdemes-e.

Futóbolond

 2012.03.22. 23:27

Bréking nyúz, megyek felnőtt életem első futóversenyére, Vivicitta városvédő futás. 12km.

Markolatig be vagyok már jó előre tojva természetesen, aggódom a szintidőn, aggódom a 12 kilcsin (a szintidő miatt), és persze aggódom az aggódáson. Az utóbbi (vagy inkább legelső) ellen egy marék széntablettát terveztem be a verseny reggelére.

A diéta tömegelés amúgyan szépen halad, 53,3 voltam ma reggel (sátáni kacaj), de lesz ez még így se, pl holnapra alighanem bosszút állnak a ma este betermelt csikinmeknuggeccek (250kcal, összetételt NEM akarod tudni:) taco szósszal (30kcal), és az alapból rossztermészetű DIÉTÁS kekszek (nem, ebben a mennyiségben már nem diétás). Mondjuk kb szarok rája, hiszen futás után vagyok, és ilyenkor minden jó, minden szép. 
Az élet nagy igazságtalansága, h 7/24-ben nem lehet futni.

Ezt pedig az imént kreáltam a FutósCsajokra:

":) muszaj dicsekednem. Masnak talan nem nagy szam, de ...

tavaly junius 20-an, az elso runtiltemen kb 34 perces szigetkort futottam, orakig szedultem utana, Petya pulzusmerojevel asszem futas utan fel oraval merve volt 150-160 kozotti pulzusom (ott o meg is ijedt, es kozolte h pulzusmerovel kell eztan futnom - pipa :))

 ma Boszival mentunk egy atmozgato szigetkort, azzal a felkialtassal h felengedem 160-ig a pulzusomat (155-os atlagpulzus lett vegul),az ido pedig 34:31 (vagyis kicsit kevesebb, de ennyit mert a runkeeper, amit izgalmamban megallas utan eloszor elohozni nem tudtam, aztan meg leallitani :)), ugy h vegig beszelgettunk, es valszeg kb ugyanebben a tempoban ment volna a szokasos 9.5 km is, ha nem csak rovid tavot tervezunk. A pulzusom megallas utan 2 perccel 102 volt (allva, nyujtogatva nekem ennel lejjebb nem is megy)

 Kb ennyit szamit par honap rendszeres futas es az alacsony pulzusos edzesek. A honapban amugy eddig 73.7 kilcsinel jarok :)"

Písz & Love
(bár az utóbbival most kissé tele van a  nem létező tököm)

Ízek, imák

 2012.03.15. 14:51

Ne várjatok tipikus MC-s bejegyzést, ez csak egy hirtelen felindulásból elkövetett morgósposzt. Az történt, hogy rendeltem magamnak forradalmi ebédet a Wasabitól, méghozzá a 10-es számú bento boxot. Ígéretük szerint csupán 790 kalória, és tömve van mindenféle egészséges finomsággal: párolt lazac, barnarizs zöldségekkel, füstölt makréla saláta (zöldsaláta + makréla), két lazacos-omlettes nigiri, es egy csoki mousse gyömbérrel - mindenből egy kicsi, ahogy egy bentoban kell.

Gondoltam szétszedem ebéd + uzsira, pont jó lesz ez. Sállálá, kityikatty, rendel.

Oszt mondd

 2012.03.13. 15:26

Futottál máma már ma? 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

URL-jeim

 2012.03.10. 01:17

http://www.szulnijo.hu/szenhidrat-tablazat.html  (CH tablazat) 

http://cukorbeteg.blog.hu/2008/12/12/merleg_nelkul_nehany_elelmiszer_szenhidrattartalma

Számok

 2012.03.01. 10:38

Múlt hónap:

64 - km, futás

54 - kg, én

10 - óra, kungfu

2 - centi, a hajam

-9 - fok, a leghidegebb, amiben még futottam

 

És sok minden, amire nem elegek a számok.

US Seal

 2012.02.10. 11:00

Érdeklődő olvasóim számára egy gyors update: a 1.5 hetes kismedencés buli után másodjára is beütött a krach. Ugyan melóba nem tauntaunon jarok (minden apokaliptikus jóslat ellenére), de az esti futásoknak egy ideje reszeltek. Próbáltam teremben helyettesíteni, de lóf szinte semmit sem ér.
Ezek egyenes folyománya hogy egyre jobban fókulok (már 54 kiló!) s mellette kitört belőlem az undok természetű nőstényállat. Az élet nehéz. Winter is coming.

:)
 

Kill -9

 2012.02.01. 22:43

Csak a processz számát nem tudom, ezért nincs még az egész lelőve a pics@ba.

Motiválatlan vagyok, azvan. Próbálok néha a képekre gondolni, április! stúdiófotók! 35!  (ez nem faktoriális), ehhbejólesz szépen elspájzolva majdazutókornak. De rá kell jönnöm, hogy igazából nem érdekel, szarok én az utókorra. Amióta nincs Á, és nem azon kattogok h atyaúristen, biztosazabajhogyelhíztam, valahogy nem ráz meg, hogy versenysúlyhoz képest hol van még itt fél kiló, meg ott fél kiló, amottan meg két centi. Gatyák rámjönnek, felsők jók, nincs még haspólós szezon, és különben is, faszán néz ki a hasam már egy jó ideje. Meg hát haspólót se hordok, de ez most mindegy is.

Szóval van minden, mint a búcsúban, csak épp kedv nem akad.  Futni szeretek, kungfu még mindig nagy láv, a diétás kajálástól viszont durván két hete sikítófrászt kaptam. Úgy kezdődött, hogy beszereztem egy felfázással kombinált kismedencegyulladásba oltott rettenet derékfájást, egy darabig futkároztam is még vele,mert hülye azért nem vagyok, aztán már ülni se tudtam, csak jajongani. Meg enni. Merthogy rámtörtek a rég elfeledett ízek.
Én tavaly június óta nagyjából lifetilt szerint eszem, még amikor nem voltam programban, augusztusban, vagy az ünnepek alatt is. Nem ettem 3/4 éve vajas-mézes kenyeret. Se májkrémeset. És úgy egyáltalán, két kezemen meg tudnám számolni hányszor ettem bármiféle kenyeret is. Nem csúszott le egy gyümölcsjoghurt sem - ezt speciel nem volt nehéz megállni, mert előtte se volt nagy kedvenc, nem szeretem a szétcukrozott dolgokat. Főtt krumplit is csak sátoros ünnepnapokon. De most. A múlt héten. Hát majd megvesztem bármelyikért, mindért, most azonnal kell, lehetőleg egyszerre. Egy darabig szégyenlősködtem, egykisez, egykisaz, végül hétvégre konzultáltam Boszival, és arra jutottunk hogy itt most enni kell ezeket, nincs mese, ha rámtört rámtört, egyem, hétfőtől majd folytatom rendesen.

Elmúlt a hétfő, folytattam rendesen, de a kedv csak nem jött meg. Csinálom ímmel-ámmal, de ki kell jelentsem: semmi kedvem a diétához. Látszik ez a posztolási kedven is, mióta húzom már ezt a kis bejegyzést, oszt minek, hiába, mostanra sem lettem okosabb.

2 hét összevissza zabálás eredménye +80 deka, de ettől sem rettegek, mert megettem mindent mostanra ami hiányzott, a centik meg mellesleg egy helyen moccantak: mellesleg. Visszament 92-re. Ójajj, most mi lesz.


Szóval itt tartunk most.
Nem mondom hogy mondjátok mit tegyek, mert nyilván ezt nekem kéne tudnom, de úgy vagyok vele, mint a viccben: hogy mi az az apátia? Nem tudom, és nem is érdekel. 

Hát így telt el az elmúlt 2 hét, vagy inkább egy hónap: átvonultunk FBra a gittegylettel, találkoztam a csajokkal, futottam (a lebetegedés miatt csak szumma 69.7 kilcsit), edzettem, majd föld, kaland, ilyesmik. Csak épp a diéta nem érdekel, és ez lehet már így is marad.

 

PS: fenntartom a lehetőséget hogy az baszott be, h odakinn farkasok futkároznak, én meg nem futkározom, ergo hiányzik a mozgás, és ettől a bemorc. Majd kiderül.
 

Return of the Jedi

 2012.01.30. 12:10

 


Véget ér a karmakóma, ma iccaka uj poszt születik. Stay tuned.

Addig is:

 

update: vagy inkább holnap. Hulla vagyok az edzés utan, amim nem remeg, az meg éhes és/vagy morcos. Holnapholnap! Csók :)

Huss - technikai közlemény

 2012.01.15. 01:51

A blog.hu saját bevallása szerint az új felület béta állapotban van, én azért ezt fenntartásokkal kezelem, és ha nem muszáj, nem kattintok át. Viszont linkblogokat szerkeszteni már csak az új felületen lehet, de ti erre rá ne nyomjatok, mert csak szétcseszi az oldaldobozokat. 
Utólag is elnézést kérek azoktól, akik eltűntek a "diétás blogok" szekcióból, de a blog.hu nem képes megjeleníteni az újat, csak részlegesen, és azt is rosszul, cserébe viszont gondosan letörölte a régit.


Szorriszorri, minden balfasz fejlesztő nevében.

Alul semmi (Day 13)

 2012.01.15. 00:58

Körkérdés.

Futás mínuszokban:
 Ti mit fogtok felhúzni alulra ha durvább idők jönnek? Egyelőre bizonytalan vagyok, tavaly ugyanis nem futottam télen, tavalyelőtt meg nem volt még futóruhám, így a nehezét farmer+melegítő+harisnyában szenvedtem végig. Szó szerint, úgyhogy most valami szofisztikáltabb megoldás kéne.
Azon gondolkozom, hogy ha a mostani időnél hidegebb lesz, akkor felveszem a sígatyámat. Bár ezt előbb tesztelni kéne, mert 7-8 kilométer susogástól tuti becsavarodom.

 Ti hogy oldjátok meg?


EKG után (day 11)

 2012.01.13. 00:56

"Terheléses EKG. Asszisztens végig bíztat, a végén mar az emelkedőről lógok lefelé, még mindig futok. Nahát, mondja kedvesen, ilyen jó eredményt nem is tudom mikor láttam utoljára.
Ez büszkeséggel tölt el.
 Egészen addig a pillanatig, amíg ki nem lépek a váróterembe. Végigpásztázom, 70-80 éves bácsik és nénik várakoznak tömött sorokban.
Ja, így könnyű... :)))" 

süti beállítások módosítása